Biológia

Biológia

Tárgyaaz élőlények eredete, leszármazási kapcsolatai, testfelépítése, működése, és a környezettel való kapcsolatai
Ágai
Jelentős művelőiTheophrasztosz, Dioszkoridész, Plinius, Albertus Magnus, Gessner, Linné, Buffon, Lamarck, Cuvier, Humboldt, Darwin, Pasteur, Huxley, Haeckel, Pavlov, Szent-Györgyi, Pauling, Lorenz, Crick, Watson
Jelentős kézikönyveiÁdám–Straub F.–Győrffy–Loksa: Biológiai lexikon (Budapest, 1987)
természettudományok
Nektárt gyűjtő méh

A biológia (a görög biosz – ’élő’ és logosz – ’tudomány’ szavakból[1]) a természettudomány egyik ága, mely az élőlények eredetének, leszármazási kapcsolatainak, testfelépítésének, működésének és a környezettel való kapcsolatának megismerésével foglalkozik. A biológia szót először Michael Christoph Hanov német filozófus használta 1766-ban egyik könyve címében.[2] A mai értelemben egymástól függetlenül vezette be Karl Friedrich Burdach 1800-ban,[3] Gottfried Reinhold Treviranus 1802-ben és Jean-Baptiste Lamarck szintén 1802-ben.[4] Treviranus könyve („Biologie oder Philosophie der lebenden Natur für Naturforscher und Aerzte”[4]) már címével jelzi a mai értelmét.

A modern biológia különböző szakterületekből áll, melyek lényegét az alábbi öt axióma foglalja össze:

  1. A sejtek az élet alapvető egységei.
  2. Az öröklődés alapvető egységei a gének.
  3. Az új fajok és öröklött jellemzőik az evolúció eredményei.
  4. Egy szervezet úgy szabályozza belső környezetét, hogy fenntartsa stabil és állandó állapotát.
  5. Élő szervezetek energiát fogyasztanak és alakítanak át.

Története

Bővebben: Biológiatörténet

Áttekintés

A biológusok az élet legkülönbözőbb területeit tanulmányozzák. A minden élőlényben közös tulajdonságokat vizsgáló, összehasonlító jellegű nagy tudományágakat az általános biológia (vagy biologia generalis[5], probiológia) néven szokás összefoglalni (például evolúcióbiológia, genetika, ökológia, etológia); az egyes konkrét, ma is élő élőlénytípusokat vizsgáló biológiai tudományágakat pedig biontológia vagy biologia universalis[5] néven (például zoológia, entomológia, antropológia, botanika, anatómia, virológia stb.).[6] A ma élő rendszerekkel foglalkozó biontológia tanulmányozhatja az egyedi szervezeteket (ez az individuális biológia vagy idiobiológia), de vizsgálhatja az egyedekből szerveződő egyedek fölötti szerveződéseket (ez a tárgya a szupraindividuális vagy szünbiológiának). A már nem élő, de valamikor élt élőlények világát kutatják az őslénytan (paleontológia) tudományai.[6] Ezért sokan vélik úgy, hogy a „biológia” nem egy természettudomány, hanem az élőkkel foglalkozó természettudományok összessége.

Egy másféle csoportosításban az egyes tudományágakat aszerint soroljuk csoportokba, hogy milyen mélyen vezetjük vissza a biológiai törvényeket az anyag egyes elemi és még elemibb formáinak szintjére:

  • az atomi és molekuláris szinttel a molekuláris biológia, a biokémia, a biofizika, a genomika, a proteomika foglalkozik, de minden biológiai tudománynak lehetséges molekuláris szemlélete és ilyen szintű vizsgálata.
  • a sejtek működését a sejtbiológia vizsgálja.
  • több sejt együttműködésének kapcsolatrendszerét a szövettan, a szervtan és a szervezettan kutatja, míg a működéseket az élettan (fiziológia) tanulmányozza.
  • a genetika foglalkozik az öröklődéssel az öröklődő változékonysággal és így a szervezetek változatosságának végső forrásával; a genomika a teljes genom működéseit egyszerre elemzi.
  • a fejlődésbiológia azokat a folyamatokat és mechanizmusokat kutatja, amelyekkel a szervezetek keletkeznek, növekednek, fejlődnek a halálukig és közben öregszenek.
  • a fajok sokféleségével, azok rendszerezésével foglalkozik a rendszertan, míg a sokféleség létrejöttét és a földtörténeti kibontakozását az evolúcióbiológia kutatja, és ezen belül az egyes élőlénycsoportok rokonsági leszármazásával foglalkozik a törzsfejlődéstan és a származástan.
  • az egyes fajok belső felépítését az anatómia, az állatok viselkedését az etológia, míg az emberét a pszichológia, illetve a humánetológia vizsgálja.
  • az élőlények közötti hatásokkal, illetve az élőlények és környezetük egymásra hatásával foglalkozik a szupraindividuális biológia illetve az ökológia.

Híres biológusok

A biológia főbb ágazatai

Eperfa termései (Morus alba)
Vadgesztenye virága
Egy kék tengericsillag pihen a korallon, Ausztrália partjainál
Felföldi marha
Fotó a mára már kihalt kvaggáról
Triceratopsz csontváza

Azokat a tudományágakat, amelyek az élő természettel foglalkoznak, biológiai tudományoknak nevezzük. Az általános biológia az élő természet fejlődéstörvényeit foglalja össze.

További információk

  • Biological Journals
  • Ecology WWW page
  • BiologyBrowser
  • CABI Archiválva 2007. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Applied Ecology and Environmental Research
  • Biológiai idézetek

Kapcsolódó szócikkek

Galéria

  • Animalia - Bos primigenius taurus
    Animalia - Bos primigenius taurus
  • Planta - Triticum
    Planta - Triticum
  • Fungi - Morchella esculenta
    Fungi - Morchella esculenta
  • Stramenopila/Chromista - Fucus serratus
    Stramenopila/Chromista - Fucus serratus
  • Bacteria - Gemmatimonas aurantiaca (- = 1 Micrometer)
    Bacteria - Gemmatimonas aurantiaca (- = 1 Micrometer)
  • Archaea - Halobacteria
    Archaea - Halobacteria
  • Virus - Gamma phage
    Virus - Gamma phage

Jegyzetek

  1. Erich Meyer, Karl Zimmerman: Lebenskunde. Lehrbuch der Biologie für Höhere Schulen. Erfurt, Kurt Stenger, 1939 ff.
  2. Michael Christoph Hanow: Philosophiae naturalis sive physicae dogmaticae: Geologia, biologia, phytologia generalis et dendrologia. 1766.
  3. Thomas Junker: Geschichte der Biologie. München, C. H. Beck Verlag, 2004. ISBN 978-3-406-50834-9
  4. a b Lorande Loss Woodruff: History of Biology, The Scientific Monthly, 1921, 3. szám, 253-281.
  5. a b Christian Friedrich Harless: Grundzüge der allgemeinen Krankheitslehre: mit den Elementen der allgemeinen Biologie und der Physiologie des Menschen insbesondere. Leipzig, Weidmannsche Buchhandlung Verlag, 1817.
  6. a b Szacsky Mihály: Az orvostudomány, PALATINUS Élettudományi sorozat, 2006.


Sablon:Természet
  • m
  • v
  • sz
A természet elemei
Föld
Földtörténet · Földtudomány · A Föld szerkezete · Lemeztektonika · A Föld geológiai története · Geológia
Időjárás
Élet
Bioszféra · Abiogenezis · Élet a Földön · Mikroba · Flóra · Növények · Gombák · Fauna · Állatok · Biológia · Evolúciós élettörténet
Környezet
Világegyetem
Anyag · Energia · Világűr
Kategória · Műhely
Nemzetközi katalógusok
  • LCCN: sh85014203
  • GND: 4006851-1
  • NKCS: ph114166
  • BNF: cb119440835
  • BNE: XX524700
  • KKT: 00570263
  • biológia Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap