Born Ádám

Born Ádám
SzületettBorn József Ádám
1947. július 27. (76 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar magyar
Foglalkozásarendező
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1971)
Kitüntetései

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Born József Ádám (Budapest, 1947. július 27. –) Balázs Béla-díjas magyar rendező.

Életpályája

Dr. Born József (1901–1956) egyetemi docens[1] és Miklós Stefánia gyermekeként, Budapesten született. 1961–65 között a Táncsics Mihály Gimnáziumban illetve a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanult. 1965–66-ban a Magyar Televízió díszletmunkása, 1966–71 között pedig rendezőasszisztense volt. 1968–71 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1971–88 között a szórakoztató főszerkesztőség rendezőjeként dolgozott. 1988–89-ben az MTV Plusz kísérleti adás egyik elindítója volt. 1989–91 között a TV-2 vezető rendezője volt. 1991–94 között a TV-TV illetve a TV-4 főszerkesztője volt. 1996 óta a TV Napkelte című műsorának főszerkesztője. 2006 óta a Magyar Televízió alkotói irodájának vezetője. 2007 óta gyártásvezető.

Munkássága

Olyan rendezőkkel dolgozott együtt mint Várkonyi Zoltán, Rényi Tamás, Horváth Ádám, Ádám Ottó, Mikó András és Egri István. Zenei műsorokat és vetélkedőket, majd többhelyszínes élő adásokat rendezett. Később a drámai területen kívül valamennyi műfajban dolgozott. Portréfilmek, riportok készítése mellett a tévé számtalan nagy vállalkozásában vett részt.

Műsorai

  • A Hét
  • Ablak
  • Panoráma
  • Parabola

Filmjei

Kitüntetései

Jegyzetek

  1. Édesapja gyászjelentése. (Hozzáférés: 2023. október 20.)

Források

  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

További információk

Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1971-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1971-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Andai Katalin •  Faluhelyi Magda •  Fenyő Ervin •  Oszter Sándor •  Paudits Béla •  Szacsvay László •  Zala Márk

Osztályvezető tanár: Ádám Ottó

Cserhalmi György •  Farkas Zsuzsa •  Hámori Ildikó •  Mányai Zsuzsa •  Maros Gábor •  Székhelyi József •  Várday Zoltán •  Vogt Károly •  Zsolnai Júlia

Osztályvezető tanár: Békés András
Adásrendezők
Born József Ádám •  Hlatky Zsuzsa •  Kiss Judit •  Révész László •  Simonyi János •  Szélyes Zoltán •  Szőnyi Sándorné •  Török Ilona
Osztályvezető tanár: Keleti Márton
Évfolyamok · 1969 · 1970 · 1971 · 1972 · 1973 · 1974 · 1975 · 1976 · 1977 · 1978 · 1979 · 1980 ·
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap