Csánky Dénes

Csánky Dénes
Született1885. április 29.[1]
Budapest[2]
Elhunyt1972. június 27. (87 évesen)[1]
São Paulo
Állampolgársága
SzüleiCsánki Dezső
Foglalkozásafestőművész
Tisztségemúzeumigazgató
Iskolái
KitüntetéseiCorvin-koszorú (1938)
A Szépművészeti Múzeum igazgatója
Hivatali idő
1935 1944
ElődPetrovics Elek
UtódGenthon István
Sablon • Wikidata • Segítség

Csánky Dénes (Budapest, 1885. április 29. – São Paulo, 1972. június 27.) magyar festőművész, múzeumigazgató, a zsidóktól elrabolt műkincsekért felelős kormánybiztos, Csánki Dezső történész fia.

Élete

A budapesti Iparművészeti Iskolában és a Müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult, majd jogot hallgatott a Budapesti Tudományegyetemen. Ezt követően hosszabb ideig Berlinben és Hollandiában tartózkodott. 1910 és 1912 között a Műemlékek Országos Bizottságának titkára, 1912-től 1922-ig a Fővárosi Múzeum igazgatóhelyettes volt. Az általa 1921-ben berendezett a Gróf Zichy Jenő Múzeumot 1922 és 1933 között igazgatta, majd 1933–34-ben az általa létrehozott Székesfővárosi Képtár igazgatója lett. 1934-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium őt kérte fel a megbízásából a II. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás megrendezésére. 1935 januárjában a Fővárosi Múzeumok központi igazgatója, 1935 júliusában az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum főigazgatója lett. 1937 és 1944 között az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvét szerkesztette. 1944-ben kinevezték a lefoglalt zsidó műkincsek kormánybiztosává, 1944 végén pedig a Szálasi-kormány utasításának megfelelően ő szervezte meg, hajtotta végre a Szépművészeti Múzeum anyagának és az oda beszállított műkincseknek Németországba történő elszállítását. A második világháborút követően külföldön maradt, 1945–48-ban egy, a németországi Chiemsee melletti faluban, majd 1948–49-ben Freiburgban élt, míg végül 1949-ben családjával együtt véglegesen kiköltözött a brazíliai São Paulóba.

Festői munkássága

Víz- és olajfestményeivel 1906-tól szerepelt kiállításokon, gyűjteményes kiállítást rendezett műveiből 1919-ben, 1920-ban és 1925-ben a budapesti Nemzeti Szalon, és 1934-ben a Műcsarnok. Eleinte zsánerképeket festett és a régi holland festészet hatásáról tanúskodó figurális akvarelleket készített, majd egyre inkább a magyar tájjal, elsősorban az Alfölddel foglalkozott, és az 1920-as évek közepétől már csak tájképeket festett. Több képet is festett a Székesfővárosi Üdülőtelepről. Mintegy 400 vízfestmény-miniatűrt készített az ekkortájt bontásra ítélt számtalan régi Pest-Budai épületről. Az akvarellek festését Brazíliában is folytatta.

Díjai, elismerései

  • Esterházy akvarelldíj (1916)
  • Halmos Izor-díj (1921)
  • Pállik Béla-díj (1922)
  • Szinyei Merse Társaság tájképdíja (1925)
  • a barcelonai kiállítás aranyérme (1929)
  • a „Céhbeliek” Magyar Képzőművészek Társasága aranyérme (1932)
  • állami aranyérem (1934)
  • Corvin-koszorú (1938)

Emlékezete

Jegyzetek

  1. a b BnF források (francia nyelven)
  2. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 4.)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  • Mozgó Világ
  • Aranyvonat
  • Székesfővárosi Üdülőtelep https://hu.museum-digital.org/singleimage.php?imagenr=86085 Hozzáférés: 2021.02.01
  • Székesfővárosi Üdülőtelep - a társalgó https://www.flickr.com/photos/191498491@N03/50898009051/in/dateposted-public/ Hozzáférés: 2021.02.01
Sablon:BTM-vezetők
  • m
  • v
  • sz
A Budapesti Történeti Múzeum és jogelődjeinek (fő)igazgatói

Kuzsinszky Bálint (1899–1912) · Csánky Dénes (1912–1921) · Kuzsinszky Bálint (1921–1934) · Csánky Dénes (1935) ·
Horváth Henrik (1935–1941) · Nagy Lajos (1941–1946) · Kopp Jenő (1947–1948) · Pogány Ö. Gábor (1948–1950) ·
Gerevich László (1950–1961) · Tarjányi Sándor (1961–1972) · Horváth Miklós (1972–1982) · Székely György (1982–1987) ·
Bánkúti Imre (1987) · Selmeczi László (1988–1991) · Buzinkay Géza (1992–1995) · Bodó Sándor (1996–2013) · Farbaky Péter (2014–2019) · Népessy Noémi (2019–)

Forrás: K. Végh Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum az alapítástól az ezredfordulóig. Budapest: BTM. 2003.
Nemzetközi katalógusok
  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap