Dunáninneni evangélikus egyházkerület

A Dunáninneni evangélikus egyházkerület a II. Carolina Resolutio következtében az addigi biccsei evangélikus egyházkerületből 1735-ben úgy alakult, hogy a turóci egyházmegyét is hozzá csatolták a bányai evangélikus egyházkerületből. Ezenkívül a következő egyházmegyékből állott: pozsonyvármegyei, nyitrai, trencséni, árvai és liptói, melyek közül az utóbbi kettő nem sokkal ezután egyesülni volt kénytelen, alig maradván egyházuk.

Története

Ezeknek a türelmességi rendelet után megszaporodván egyházaik, csakhamar ismét szétváltak s a pozsonyvármegyei is valamivel még előbb elkülönült a pozsonyvárositól, melyből a XIX. század elején kivált a mosoni is. Az 1891–94. évi zsinaton elhatározott új területi rendezkedés alkalmával elvesztegette ezek közül az árvait, liptóit és turócit megnyerte viszont a fejér-komáromit, barsit, nagyhontit, és nógrádit. 1920 után annyira megcsonkult, hogy csak a mosoniból, a fejér-komáromiból, a nógrádiból és a nagyhontiból maradt egy-egy rész. Ez utóbbi kettőnek a maradékai egybeolvadván, ettől fogva csak három egyházmegyéből állott az egész kerület, melynek 1735-ben 15, 1791-ben 72, az új rendezés előtt 99, utána 163 anyaegyháza volt, s ebből mindössze 33 lett. A magyar felvidék visszacsatolásával 52-re emelkedett egyházainak száma, s a hazatértek a meglevő egyházmegyékbe osztattak be ez alkalomból is. Ez az állapot rövid ideig tartott, azután pedig 1952. júl. 1-én végleg megszűnt az egyházkerület. A felosztás előtti területén létezett tanintézetek (pozsonyi teol. akadémia, pozsonyi és selmecbányai lyceum, selmecbányai tanítóképezde) mind elvesztek.

Püspökei

Név Szolgálati idő Megjegyzés
Záborszky Jakab 1735–1736 ivánkafalvi lelkész
Mohl Illés 1737–1761 modori német lelkész
Torkos Mihály 1761–1801 modori német lelkész
Crudy Dániel 1802–1815 pozsonyi német lelkész
Kovács-Martinyi Mihály 1816–1828 modori szlovák lelkész
Bilnitza Pál 1829–1834 pozsonyi magyar-szlovák lelkész
Stromszky Ferenc Sámuel 1835–1850 pozsonyi német lelkész
Üresedés 1850–1860
Stromszky Ferenc Sámuel 1860–1861 második püspöksége
Geduly Lajos 1861–1880 pozsonyi német lelkész
Üresedés 1880–1890
Baltik Frigyes 1890–1919 liptószentmiklósi, balassagyarmati lelkész
Üresedés 1919–1922
Kiss István 1922–1935 sámsonházai lelkész
Kovács Sándor 1935–1942 pécssoproni egyetemi tanár, sámsonházai lelkész
Kardos Gyula 1942–1943 balassagyarmati lelkész
Kuthy Dezső 1944–1947 egyetemes főtitkár, balassagyarmati lelkész
Szabó József 1948–1952 komáromi, balassagyarmati lelkész

Egyházkerületi felügyelői

  • br. Calisius Keresztély 1735-től (1736.),
  • br. Zay Péter legkésőbb 1758 utánig,
  • Jeszenák Pál 1762-ig,
  • Jeszenák István 1782-ig,
  • Szilvay István 1783–1813,
  • id. br. Jeszenák János 1814–1823,
  • Kubinyi Gáspár 1824–1837,
  • gr. Zay Károly 1837–1840,
  • ifj. br. Jeszenák János 1841–1849,

  • Szentiványi Márton 1860–1895,
  • Laszkáry Gyula 1895–1912,
  • Beniczky Árpád 1912–1918,
  • Kéler Zoltán 1918–1929,
  • Sztranyavszky Sándor 1930–1942,
  • Laszkáry Gyula (II.) 1942–1944,
  • Purgly Lajos 1944–1945,
  • Mády Zoltán 1945–1952.

Források

  • Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8  

Kapcsolódó szócikkek

Sablon:A Magyarországi Evangélikus Egyház egyházkerületei
  • m
  • v
  • sz
Mai egyházkerületek
Déli (1952–)  •  Északi (1952–)  •  Nyugati (Dunántúli) (1576–1952, 2000–)
Hosszabb életű történelmi
(mára már megszűnt)
egyházkerületek
Bajmóci evangélikus egyházkerület (1610–1685)  •  Bányai evangélikus egyházkerület (1610–1952)  •  Biccsei evangélikus egyházkerület (Trencsén-árva-liptói vagy vági evangélikus egyházkerület, 1610–1729)  •  Dunáninneni evangélikus egyházkerület (Pozsonyi evangélikus egyházkerület, 1735–1952)  •  Szabad királyi városi evangélikus egyházkerület (1614–1735)  •  Tiszai evangélikus egyházkerület (Tiszamelléki, tiszáninneni vagy tiszavidéki evangélikus egyházkerület, 1735–1948)
Rövidebb életű történelmi
(mára már megszűnt)
egyházkerületek
Erdélyi magyar evangélikus egyházkerület (1553–1565)  •  Felsődunamelléki magyar evangélikus egyházkerület (Pozsony-nyitra-barsi vagy csallóköz-mátyusföldi magyar evangélikus egyházkerület, 1613–1669)  •  Gömörvidéki evangélikus egyházkerület (1704–1738)  •  Keleti evangélikus egyházkerület (1922–1938?)  •  Pozsonyi pátenses evangélikus egyházkerület (1860–1867)  •  Sopron-Vas vármegyei evangélikus egyházkerület (Rábamelléki vagy vasi evangélikus egyházkerület, 1595–1681)  •  Szepes-sárosi evangélikus egyházkerület (1614)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
reformáció
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nyugati
(korábban Dunántúli)
(1576–1952, 2000–)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Bajmóci
(1610–1685)
 
Bányai
(1610–1952)
 
Biccsei
(1610–1729)
 
Szabad királyi városi
(1614–1735)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Déli
(1952–)
 
Dunáninneni
(1735–1952)
 
Tiszai
(1735–1948)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Északi
(1952–)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Sablon:Evangélikus vallás
  • m
  • v
  • sz
Alapító
Jelkép
Egyházak
Irányzatok
Zene
In His Steps Újgenerációs Dicsőítő Zenekar  •  Erős vár a mi Istenünk
Irodalom
Magyarországon
Egyházkerületek
Déli evangélikus egyházkerület  •  Nyugati (Dunántúli) evangélikus egyházkerület  •  Északi evangélikus egyházkerület
Tisztségek
Díjak
  • Vallás Vallásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap