Ex lex

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Ex lex latin, jogi kifejezés. Jelentése: törvényen kívüli, törvény által nem szabályozott viszony, állapot, helyzet.

A magyar történelemben a Horthy-rendszer időszakában ilyen állapotnak tekintették az 1918-19-es Népköztársaság és Tanácsköztársaság időszakát.

Példa az ex lex állapotra

A magyar törvényalkotási folyamatban (az Alkotmány [1949/XX.] által szabályozva) a köztársasági elnöknek küldik meg a parlamentben elfogadott törvényjavaslatot. A köztársasági elnök egy alkalommal visszaküldheti megfontolásra ezt a javaslatot. Ha nem teszi ezt meg, akkor alá kell írnia és ki kell hirdetnie a törvényt. Azonban egy harmadik lehetőség választása esetén (pl.: nem nyúl hozzá a törvényhez) ex lex állapot következik be. A törvény előírja ugyanis az államfő kötelességeit, azoknak megszegése esetén viszont nem tartalmaz szankciókat. Az adott törvény így nem léphet hatályba, hiába a parlamenti támogatottság. Az államfőnek a kötelességszegése pedig automatikusan, jog szerint nem jár semmiféle tényleges szankcióval (pl.: bírósági eljárás, leváltás stb.).

Az ex lex gyakorlati haszna

A fenti példából levezethető, hogy az ex lex állapot egy tudatosan beépített jogi formula. Hiszen szankciót írni ehhez bármikor lehet, mégis tudatosan kerülik ezt. Az ex lex állapot itt ugyanis – kis túlzással – vészfékként üzemel, a demokratikus, jogállami rendszer utolsó „mentsvára”. Az államfő a demokrácia védelme érdekében alkalmazhatja ezt, ha szükségesnek ítéli.