Kondé Lajos

Kondé Lajos
Született1960. október 10. (63 éves)
Mezőhegyes
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapap
a szegedi dóm plébánosa
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Vallásarómai katolikus egyház
Sablon • Wikidata • Segítség

Kondé Lajos (Mezőhegyes, 1960. október 10. –) magyar római katolikus pap, Csongrád megye díszpolgára.

Életútja

Szüleit a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében, 1947-ben telepítették át Gútáról Pitvarosra. Itt töltötte gyermekkorát. Középiskolai tanulmányait Kecskeméten a Piarista Gimnáziumban végezte. Diplomát a Szegedi Hittudományi Főiskolán szerzett. 1984. június 16-án a szegedi fogadalmi templomban szentelték pappá.

Papi szolgálatát Szeged Alsóvároson kezdte segédlelkészként. 1989-1994 között Szeged-Belvárosi segédlelkész. 1990-2003 között a Szeged-Csanádi egyházmegye ifjúsági referense és – négy évtized után elsőként – egyetemi lelkésze. 19942003 között a szegedi Szent Imre Egyetemi Szakkollégium igazgatója. 2000-től pápai káplán. 2001-től a dóm plébánosa, és ezzel együtt ereklyeőri prépost, a Szegedi Székesegyház káptalani testületének tagja. 2004-től a Szegedi Espereskerület esperese, 2006-tól a temesvári Szent György székesegyház káptalanának tiszteletbeli kanonoka, 2006-tól pasztorális püspöki helynök, 2011-től nagyprépost.

Kitüntetései

Források

  • Életrajzi adatai a Szeged-Belvárosi Római Katolikus Plébánia honlapján
  • Kondé Lajos atya: lehet építkezni az elmúlt év hibáiból, Delmagyar.hu, 2016. január 10
  • Kondé Lajos kapta a szegedi Rotary Club első Szent-Györgyi-díját, Magyar Kurír, 2015. december 2.
  • Szegedi Panoráma: Kondé Lajos, Telin TV, 2012. november 28.
  • Kondé Lajos: A sikerek és feladatok visznek tovább, Magyar Kurír, 2012. május 22.
  • Pro Urbe Szeged díjas Kondé Lajos, a dóm plébánosa, Delmagyar.hu, 2010. június 11.
  • Csizmadia Erika riportja 1995.