Monyók Ildikó

Monyók Ildikó
Született1948. szeptember 24.[1]
Bodrogkeresztúr
Elhunyt2012. május 29. (63 évesen)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1974)
SírhelyeÚj köztemető
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1968–2004[2]

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Monyók Ildikó (Bodrogkeresztúr, 1948. szeptember 24. – Budapest, 2012. május 29.) magyar színésznő, énekesnő. Monyók Gabi énekesnő nővére.

Életpályája

1968-ban a Ki mit tud? országos televíziós verseny versmondó kategóriájában második helyezést nyert. 1969-ben és 1971-ben részt vett a Táncdalfesztiválon. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, ahol prózai és zenés, felnőtt és gyerek darabokban[3] is játszott és amelynek 1982-ig volt tagja.

1982 áprilisában buszbalesetet szenvedett.[4] Bal agyféltekéjének sérülése a beszéd-, írás-, számolási készségének elvesztését okozta. Balesete megtörte művészi pályáját. Lábadozása évekig tartott, míg újra megtanult beszélni és járni.

Kurtág György Monyók Ildikó számára zenét szerzett Samuel Beckett Mi is a szó című verséhez,[5] melyet először Bécsben mutattak be 1991. október 26-án Claudio Abbado vezényletével,[6] majd később Magyarországon, Európa számos hangversenytermében, sőt még Japánban is.[4]

Hosszú betegséget követően 2012. május 29-én hunyt el. Temetésére 2012. július 5-én került sor az Új köztemetőben.[2][6]

Jelentősebb színpadi szerepei

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 30.

  • Schwab-DeSylva: Diákszerelem (Connie)
  • Páskándi Géza: A rejtekhely (Kíváncsi hercegnő)
  • Carlo Goldoni: Két úr szolgája (Smeraldina)
  • William Shakespeare: Téli rege (Mopsa)
  • William Shakespeare: Minden jó, ha vége jó (Diana)
  • Agatha Christie: Az Egérfogó (Mollie Ralston)
  • Euripidész: Oresztész (Karvezető)
  • Confortès: Maraton (Dizőz II.)
  • Joe Masteroff: Kabaré (Sally)
  • Görgey Gábor: Handabasa avagy a fátyol titkai (Katica)
  • Fejes Endre: Az angyalarcú (Dundi nő)
  • Charell-Amstein-Gilbert: Tűzijáték (Paula)
  • Jeles András-Melis László: A mosoly birodalma
  • Jeles András: Színház a színházban - Play Molnár (Színésznő)

Filmjei

  • A legnagyobb sűrűség közepe (rend.: András Ferenc, 1981)
  • Hol volt, hol nem volt (rend.: Gazdag Gyula, 1987)

Dalai

Jegyzetek

  1. a b Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2016. július 16.)
  2. a b Elhunyt Monyók Ildikó színművész, Művész-világ, 2012. június 7.
  3. Színházi adattár [1] Archiválva 2016. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  4. a b Király Csaba: Némaság és énekbeszéd – Monyók Ildikóról Archiválva 2014. március 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, Muzsika, 2012 szeptember
  5. Kurtág György: Samuel Beckett: Mi is a szó[halott link], Siklós István tolmácsolásában Beckett Sámuel üzeni Monyók Ildikóval. Op. 30/a-b
  6. a b Elhunyt Monyók Ildikó színművész Archiválva 2014. március 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, Fidelio, 2012. június 6.

Források

  • Monyók Ildikó a PORT.hu-n (magyarul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Monyók Ildikó az Internet Movie Database-ben (angolul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Tarján Tamás: Stigma, Jelenkor, 2008. 4. szám, 475. old.
  • Elhunyt Monyók Ildikó színművész, 2012. június 7.
  • Király Csaba: Némaság és énekbeszéd – Monyók Ildikóról Archiválva 2014. március 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, Muzsika, 2012 szeptember
  • Színházi adattár [2] Archiválva 2016. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Volt egyszer egy fesztivál, NAVA, (korlátozottan, a NAVA-pontokban elérhető tévéműsor) Műsorvezető: Déri János. Első adás: 1992. február 8.
  • Ars nova, NAVA, (korlátozottan, a NAVA-pontokban elérhető rádióműsor) Az Ensemble Anton Webern játszik, vez. Claudio Abbado. Kurtág György: What is the Word Op. 30/b (ea. Monyók Ildikó - recitáció, Annet Zaire - ének, Arnold Schönberg Kórus)
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1974-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1974-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Felföldi László •  Ferenczi Krisztina •  Horváth István •  Jancsó Sarolta •  Jónás Gabriella •  Koricza Miklós •  Sörös Sándor •  Szakácsi Sándor •  Szerencsi Éva •  Szurdi Miklós
Osztályvezető tanár: Várkonyi Zoltán
Operett-, musicalszínészek
Benkóczy Zoltán •  Benkő Márta •  Csongrádi Kata •  Domonkos Zsuzsa •  Galántai Alíz •  Hidvégi Miklós •  Ivánka Mária •  Kokas László •  Máriáss Melinda •  Monyók Ildikó •  Nagy Lívia •  Oszvald Marika •  Poór Péter •  Sára Bernadette •  Szabó Lívia •  Szántó Lajos •  Udvarias Katalin
Osztályvezető tanár: Vámos László
Film- és televízió-operatőrök
Dubovitz Péter •  Erős Péter •  Gulyás János •  Kurucz Sándor •  Lugossy István •  Márk Iván •  Nemescsói Tamás •  Sólyom László •  Szabó Gábor •  Szalai András •  Zádori Ferenc
Osztályvezető tanár: Illés György
Filmvágók
Bubics Józsefné Bíró Éva •  Csákány Zsuzsa •  Czeilik Mária •  Fenyvesi Péter •  Jantsek Rudolfné Palotai Éva •  Karátsony Gabriella •  Kiss Lászlóné Sófalvi Melánia •  Kollányi Judit •  Komlóssy Annamária •  Kondor Zsuzsanna •  Kulics Ágnes •  Majoros Klára •  Rozgonyi Gáborné Kende Júlia •  Sándor Éva
Dramaturgia-színházelmélet
Bozsik Sándor •  Demcsik Iván •  Dr. Henye Nándorné Teschler Andrea •  Dr. Lőkös Zoltánné Lázár Ilona •  Földessy Dénes •  Gáspár János •  Hegyeshalmi László •  Horváth Mihály  •  Kiss Erzsébet •  Maróti Imre •  Nikolényi István •  Serfőző Sándor •  Szalai József •  Z. Szabó László Sándor
Tv-asszisztensek, adásrendezők
Babiczky László Károly •  Fodor Ágnes •  Füzesi Éva •  Gothár Péter •  Jókai Lóránt •  Kozel Mária •  Molnár György •  Szemes Katalin
Osztályvezető tanár: Makk Károly
Évfolyamok · 1969 · 1970 · 1971 · 1972 · 1973 · 1974 · 1975 · 1976 · 1977 · 1978 · 1979 · 1980 ·
Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészet-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap