Pécsi lakatfal

Az első lakatfal 2004-ben
Az első, 2010-ben kibővített pécsi lakatfal
A második pécsi lakatfal 2008-ban
A 2013-ban átadott új pécsi lakatfal

Magyarországon először Pécs belvárosában (a Janus Pannonius utcában, amely a Széchenyi téri dzsámit és a Pécsi székesegyházat köti össze, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma hátsó homlokzatához közel, a túloldalon) jelentek meg a szerelmesek lakatjai két egymáshoz közeli vaskerítésen, amelyeknek voltaképp soha nem volt kerítés funkciója, inkább egy nélküle puszta sarkot díszítettek.[1]

Története

A lakatfal keletkezéséről többféle bizonytalan alapokon nyugvó elmélet is létezik. A jelenleg legáltalánosabban elfogadott szerint eredetileg 1971-ben, sikeres érettségijüket követően a közeli középiskola végzős tanulói helyezték el iskolai szekrényük lakatjait a 4. számú kanonoki ház kovácsoltvas kerítésén. Egy másik hasonló elmélet szerint 21 iskolabúcsúztató vegyipari szakközépiskolás kezdte el a hagyományt. Egy másik történet szerint a békéscsabai Andor Imréné tette föl az első lakatott évtizedekkel ezelőtt.[2]

A későbbiekben hagyománnyá vált, hogy olyan szerelmesek zárnak lakatot a kerítésre, akik ezzel a gesztussal azt kívánják megerősíteni, hogy összetartozásuk örök. Manapság már nem csak szerelmesek lakatjai kerülnek fel, hanem turisták is szívesen emléket állítanak pécsi látogatásukról egy-egy lakattal.

A Janus Pannonius utcában két egymáshoz közeli hasonló kerítés is volt, a hasonlóság miatt hamar lakatok lepték el a másikat is, mely szintén jó ideje betelt, ám ezt egyelőre nem bővítették ki, mint a testvérét.

Az első lakatfalat 2010-ben a Pécsi Görög Kisebbségi Önkormányzat segítségével felújították.[3]

2013-ban már kifejezetten erre a célra építettek lakatfalat a pécsi Sétatér keleti végén. A falat a 2013-as Pécsi Országos Színházi Találkozó idején avatta fel Bodrogi Gyula, a fesztivál díszvendége.[4]

Az évek során Pécs belvárosának más pontjain is megjelentek a lakatok,[1] például a Gázi Kászim pasa dzsámija korlátján is.

Jegyzetek

  1. a b Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 326. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. Kiderült a pécsi lakatfal titka. bama.hu. [2020. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva].
  3. Megszépült a pécsi lakatfal. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 2.)
  4. Bodrogi Gyula avatta fel az új pécsi lakatfalat. bama.hu. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva].

További információk

Commons:Category:Love padlocks in Pécs
A Wikimédia Commons tartalmaz Pécsi lakatfal témájú médiaállományokat.
  • Szabó Dóra: Szerelemfa és lakatfal (Helyi Téma, Budapest XI. kerület, 2013. szeptember 25., 14. old.)
  • Cynthia Imogen Hammond: Renegade Ornament and the Image of the post-Socialist City. The Pécs »Love Locks«, Hungary. in: Timea Kovács (Hrsg.): Halb-Vergangenheit. Städtische Räume und urbane Lebenswelten vor und nach 1989. Lukas-Verlag, Berlin 2010, ISBN 3-86732-082-9, S. 181–193 (englisch).
  • Die „Liebesschlösser“ an der Hohenzollernbrücke. In: Hohenzollernbrücke (Köln). Auf: KuLaDig, Kultur.Landschaft.Digital. Landschaftsverband Rheinland, Bonn (online).
    • Dagmar Hänel, Mirko Uhlig: Ein Vorhängeschloss für die ewige Liebe. In Köln etabliert sich ein neuer Brauch. In: Alltag im Rheinland 2010. LVR-Institut für Landeskunde und Regionalgeschichte, Bonn 2010, S. 68–75 (Volltext[halott link] als PDF, 436 kB).
  • Jannis Plastargias: Liebesschlösser in Frankfurt. Im: Weblog schmerzwach vom 27. August 2011 (online).
Sablon:Péccsel kapcsolatos témák
  • m
  • v
  • sz
Péccsel kapcsolatos témák
Történelem
Pannonia Valeria · Ókeresztény sírkamrák · Középkori egyetem · Török hódoltság (Pécs ostroma (1541), Pécs ostroma (1664)) · Pécs 2010-ben · POSZT · Zsolnay · Littke · Hamerli · Angster
Kultúra
Képzőművészet · Színjátszás · Műemlékek · Emlékművek · Állatkert · Domborművek · Zene · Emléktáblák · Falfestmények, mozaikok · Köztéri szobrok · Oktatás · Borvidék
Hírességek
Díszpolgárok · Pro Civitate díj · Pro Communitate díj · Pécsi kitüntetések és díjak · Neves pécsiek · Hétköznapok ikonikus arcai
Városrészek
Árpádváros · Balokány · Basamalom · Bálics · Belváros · Bolgárkert · Budai városrész · Csoronika · Deindol · Diós · Donátus · Északmegyer · Fogadó · Füzes · Gyárváros · Gyükés · Havihegy · Hird  · Ispitaalja · Kertváros · Kovácstelep · Málom · Makár · Mecsekoldal · Mecsekszabolcs · Megyer · Meszesi lakóövezet · Meszesi lakótelep · Nagyárpád · Patacs · Pécsbánya · Piricsizma · Postavölgy · Rácváros · Rigóder · Rókusdomb · Siklósi külváros · Somogy · Szentkút · Szentmiklós · Szigeti külváros · Szkókó · Tettye · Tüskésrét · Uránváros · Újhegy · Ürög · Vasas · Zsebedomb
Látnivalók
Széchenyi tér · Jakováli Hasszán dzsámija · Ókeresztény sírkamrák · Király utca · Jókai tér · Tévétorony · Szent István tér · Székesegyház · Zsolnay-kút · Zsolnay-mauzóleum · Zsolnay Kulturális Negyed · Tettye · Lakatfal · Nemzeti Színház
Sport
PMFC · PVSK-Panthers · Mizo Pécs 2010 · PVSK (labdarúgás) · PVSK (vízilabda) · Pécs Legioners · Gera Zoltán · Lauber Dezső · Tass Olga · Dárdai Pál · Jakabos Zsuzsanna · Hosszú Katinka
  • Portál
  • Kategória
  • Pécs Pécs-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap