Su csing

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Su csing (Shu jing)
Kommentárokkal ellátott kiadás 1279-ből
Szerző	Konfuciusznak tulajdonítva
Eredeti cím	Sang su (Shang shu) 尚書 / 尚书
Ország	ókori Kína
Nyelv	klasszikus kínai nyelv
Téma	történeti, politikai beszédek, írások gyűjteménye
Műfaj	politika-filozófia
Kiadás
Kiadás dátuma	i. e. 3-4. század
A Wikimédia Commons tartalmaz Su csing (Shu jing) témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Konfucianizmus
Kínai filozófia
taoizmus · legizmus Jin-jang · motizmus · neokonfucianizmus
A konfuciánus kánon
Négy könyv · Öt klasszikus Három kommentár · Tizenhárom klasszikus
Konfuciánus filozófusok
Konfuciusz · Menciusz · Hszün-ce · Tung Csung-su
Neokonfucianizmus
Han Jü · Li Ao · Csou Tun-ji · Sao Jung · Csang Caj · Cseng Hao · Cseng Ji · Csu Hszi · Vang Jang-ming
Kapcsolódó fogalmak
csün-ce · tien tien-ming · zsen · ji · li · hsziao · csung
Sablon:Konfucianizmus m v sz

A Su csing (Shu jing) ókori kínai politika-filozófiai, történeti mű, amely egyike az Öt klasszikus néven emlegetett konfuciánus kánonnak, és amelynek összeállítását a hagyomány magának Konfuciusznak tulajdonítja. Magyarul általában Írások könyveként hivatkozik rá a szakirodalom. Fennmaradt, ma ismert formájában azonban a szakértők több fejezetét nem tartják hitelesnek. Az egységes kínai birodalmat létrehozó első császár i. e. 213-ban elégettette a konfuciánus könyveket, melyeket csak a Han-dinasztia idején, az i. e. 2 században kezdtek rekonstruálni. A könyvégetés során különösen rosszul járt a Su csing (Shu jing), ugyanis ez főként rituális táncok szövegkönyveit tartalmazta, tehát egyrészt a legszorosabb kapcsolatban áll a Csou (Zhou)-kori arisztokrácia szertartásaival, másrészt jellegzetesen Csou (Zhou)-kori kormányzási elveket és kívánatosnak tartott erkölcsi normákat tartalmazott, amelyeket a legendás, történelem előtti korok mitikus hőseinek tulajdonított. A Han-korban rekonstruált Su csing (Shu jing)-szöveg hitelességének kutatása a mai napig nem ért véget. Kínai és nyugati filológusok megkülönböztetnek egymástól hiteles és a Han-korban írott fejezeteket. A hitelesnek tartott fejezetek keletkezését általában Konfuciusz működését megelőző időkbe helyezik.^[1][2]

Története

A történelem során a Su csing (Shu jing) szövege számos változatban létezett, a tartalmával kapcsolatos irodalmi, filozófiai viták hosszú évszázadok óta tartanak.

Legkorábbi hivatkozások

A történeti hagyomány szerint a Su csing (Shu jing)ben szereplő műveket maga Konfuciusz válogatta össze egy akkoriban létezett nagyobb gyűjteményben szereplő írások közül, melyek közül néhány a Ji-csou-su (Yizhoushu) ( 逸周書 / 逸周书), vagyis Csou (Zhou) elveszett írásai című gyűjteményben fennmaradt. A gyűjtemény keletkezésének körülményeit azonban homály fedi. Tény, hogy Konfuciusztól kezdve, az írók, filozófusok arra használták a Su csing (Shu jing)ban szereplő írásokat, hogy történelmi példákkal illusztrálják az ideális kormányzás alapvető elveit, mikéntjét.^[3]

A Konfuciusz beszélgetéseit és mondásait tartalmazó Lun jü (Lun yu) összesen hat alkalommal hivatkozik, Su (Shu) (書 / 书), vagyis |Írások néven a gyűjteményre. Az i. e. 4. századtól kezdve megszaporodnak a műre történő hivatkozások száma, pl. Konfuciusz nagy követője, Menciusz is gyakorta merít belőle, de több utalást találni a Mo-ce (Mozi) vagy a Co csuan (Zuo zhuan) című művekben is.

Han-dinasztia: „Új” és „régi szövegek”

I. e. 213-ban, a Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) elrendelte könyvégetés során rengeteg, igen értékes mű sok-sok példánya vált hamuvá. A Su csing (Shu jing), mint a Csou (Zhou)-dinasztiának, a konfuciánus hagyományok szerint ideálisnak tartott kormányzás módszereinek és hivatkozásának szent könyve különösen rosszul járt. A Csin (Qin)-dinasztia bukását követően, valamikor az i. e. 3. század végén, az i. e. 2. század elején Fu Seng (Fu Sheng) (伏胜) vállalkozott arra, hogy rekonstruálja az akkorra már csak töredékeiben fennmaradt Su csing (Shu jing)ot. Az ő verziója később „új szövegek” (csin ven (jin wen) 今文) néven vált ismertté, mivel azt már kancellár írással jegyezte le.^[4][5] Ez a változat eredetileg 29 fejezetet tartalmazott, de nem sokkal az összeállítását követően „A nagy beszéd” ( 《泰誓》 Taj si (Tai shi)) címet viselő fejezet elveszett, s helyette egy új változatot készítettek.^[6] A maradék 28 fejezetet később 33-ra bővítették, miután Du Lin (杜林) az i. sz. 1. században több fejezetet több részre osztott.

A Su csing (Shu jing) egy másik változatáról azt állították, hogy Konfuciusz egyik leszármazottja, bizonyos Kung An-kuo (Kong Anguo) (孔安國) (kb. i. e. 156 – kb. i. e. 74), saját maga talált rá, amelyet a mester házának falába rejtettek el. Ezt a változatot később „régi szövegek” (ku ven (gu wen) 古文) néven emlegették, mivel a Csin (Qin)-dinasztia előtt használtban volt pecsétírással volt jegyezve.^[7] Azonban a Han-dinasztia korából származó források igen ellentmondásosan számolnak be erről a felfedezésről.^[8] A Han-dinasztia hivatalos történeti műve, a Han su (Han shu) szerint a „régi szövegek” néven emlegetett verzió tartalmazta a Fu Seng (Fu Sheng) által rekonstruált részeket, „A nagy beszéd” fejezet újraírt változatát, valamint további 16 fejezetet.^[9]

A felfedezett régi szöveg

A „régi szövegek” egy változatára állítólag egy Mej Cö (Mei Ze) (梅賾) nevű tudós hivatalnok bukkant rá, amelyet bemutatott a Keleti Csin (Jin) (265-420) udvarában. A mű tartalmazta az „új szövegek” 33 fejezetét, valamint további 25 fejezetet, a teljes művet pedig Kung An-kuo (Kong Anguo) látta el kommentárokkal és előszóval. A Mej (Mei)-féle szöveg igen gyorsan, széles körben elterjedt és ez lett az alapja annak a hivatalosnak számító értelmezésekkel ellátott kiadásnak, amelyet Sang-su cseng-ji (Shangshu zhengyi) (《尚書正義》, „Az Írások könyvének hivatalos értelmezése”) címen 653-ban császár rendeletre közreadtak.^[10]

A Szung (Song)-dinasztia idején azonban többekben felötlött a gyanú, hogy az Írások könyvének ez a változata egy kései hamisítvány. A 16. században pedig Mej Cso (Mei Zhuo) (梅鷟) meggyőző érvekkel támasztotta alá, hogy a más forrásokból ismeretlen fejezetek, a kommentárok és az előszó a 3. századból származó hamisítvány, amelyeket olyan korai művek szövegeinek felhasználásával készítettek, mint pl. a Co csuan (Zuo zhuan) vagy A történetíró feljegyzései. Mej Cso (Mei Zhuo) nem csupán azonosította a kritikus részek eredeti forrását, hanem a feltételezett hamisítót is megnevezte, aki szerinte a 3. században tevékenykedett tudós és orvos, Huang-fu Mi (Huangfu Mi) (皇甫謐, 215–282) lehetett. A 17. században, a Jen Zso-kuo (Yan Ruoguo) (阎若璩, 1636–1704) által írott, kiadatlan, ám mégis széles körben ismert kézirat, a Sang-su ku-ven su-cseng (Shangshu guwen shuzheng) (《尚書古文疏證》) a legtöbb tudóst végérvényesen meggyőzte arról, hogy az újonnan felfedezett „régi szövegek” csupán kései kompilációk, 3-4. századi hamisítványok.^[11]

A szöveg modern kori felfedezése

Az 1993 és 2008 közötti régészeti feltárások során napvilágra került szövegtöredékek, új megvilágításba helyezték a Su king (Shu jing) vizsgálatokat. A Hupej (Hubei) tartománybeli Csingmen (Jingmen) (荊門) városban, az egykori Csu (Chu) (楚) állam területéről olyan bambuszcsíkokra írott részletek kerültek elő, amelynek a keletkezési korát a Hadakozó fejedelemségek korára, kb. i. e. 300 körülre, vagyis a könyvégetést megelőző időszakra datálták a szakértők.^[12] A 2008-ban, Hunan és Hupej (Hubei) tartományokban, eredetileg illegális ásatások során előkerült, azóta „csinghuai (qinghuai) bambuszcsíkok” (csinghua csien (qinghua jian) 清華簡) néven ismert anyag tartalmazza az „új szövegek” „Arany kincsesláda” (Csin teng (Jin teng) 金滕) című fejezetét, amely csak elenyésző különbségeket mutat az addig ismert változattól.

Tartalma, szerkezete

Magyarul

• Írások könyve. A Nagy Szabály; ford., előszó Tőkei Ferenc; Balassi, Bp., 1997 (Kínai-magyar irodalmi gyűjtemény, 1/2.)

Jegyzetek

Források

• ↑ Fung 2003: Fung Yu-lan. A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
• ↑ Karlgren 1950: Karlgren, Bernhard. "The Book of Documents". Bulletin of the Museum of Far Eastern Antiquities 22: 1–81.
• ↑ Nylan 1995: Nylan, Michael. The Ku Wen Documents in Han Times, T’oung Pao 81 (1/3): 25–50.
• ↑ Nylan 2001: Nylan, Michael. The Five "Confucian" Classics, Yale University Press. ISBN 978-0-300-08185-5
• ↑ Shaughnessy 1993: Shaughnessy, Edward L. "Shang shu 尚書". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 67–76. ISBN 1-55729-043-1
• ↑ Tőkei 1986: Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4294 3

Külső hivatkozás

A kínai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Sang shu témában.