Thúry Éva

Thúry Éva
Született1929. szeptember 13. (94 éves)[1]
Nemesszalók[2][1]
Állampolgárságamagyar
HázastársaSzirtes György
GyermekeiSzirtes Gábor
Foglalkozása
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek1946–
Híres szerepeiStázi
Kálmán Imre: A csárdáskirálynő
Díjai
Szocialista Kultúráért

  • IMDb
Sablon • Wikidata • Segítség

Thúry Éva (gyakran tévesen Thury) (Nemesszalók, 1929.[3] szeptember 13. –) magyar színésznő, operettszubrett. Szirtes György színházi gazdasági vezető felesége, Szirtes Gábor színművész édesanyja.

Élete

Családjával még kisgyermekként került Budapestre. Korán döntött a színi pálya mellett. 1945–46-ban Rózsahegyi Kálmán iskolájának volt növendéke. Egy vizsgaelőadásról szerződtették vidékre, ahol három évadon át mostoha körülmények között játszott. Az 1949–50-es évadtól Rátkai Márton ajánlásával lett a Fővárosi Operettszínház sokat foglalkoztatott szubrettje. Stázi volt Szinetár Miklós legendás 1954-es Csárdáskirálynő-rendezésében. A társulattól 1960-ban, Fényes Szabolcs igazgatói működésének végén vált meg. Pályája a Vidám Színpadon folytatódott, ahol még nyugdíjazása után is évekig játszott.

Szerepei

  • Dobozy Imre–Boross Elemér: Váci utca – Kató
  • Farkas Ferenc: Vők iskolája – Olga
  • Fényes Szabolcs: Két szerelem – Zsóri Vera
  • Peter Hacks: Polly Amerikában – 1. örömlány
  • Hajdu Júlia–Kertész Imre: Doktorkisasszony – Manci
  • Heltai Jenő: Naftalin – Milka
  • Horváth Jenő–Abay Pál: Szeress belém – Dódi
  • Hunyady Sándor: Lovagias ügy – Mindenes
  • Kállai István: Titkárnők lázadása – Cica
  • Kálmán Imre: A monmartre-i ibolya – Kifutólány
  • Kálmán Imre: A csárdáskirálynő – Stázi
  • Kerekes János: Palotaszálló – Borika
  • Kerekes János: Állami Áruház – [A kalauz] menyasszonya
  • Kerekes János: Kard és szerelem – Juana
  • Joszif Naumovics Kovnyer: Álruhás kisasszony – Zizi
  • Kövesdi Nagy Lajos: Szegény kis betörő – Juci
  • Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Coralie; Juliette
  • Jurij Szergejevics Miljutyin: Nyugtalan boldogság – Nina
  • Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Postás angyal
  • Jacques Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő – Titkárnő
  • Jean Poiret: Kellemes húsvéti ünnepeket! – Walterné
  • Polgár Tibor: Egy amerikai Londonban – Anny
  • Rejtő JenőUngvári Tamás: Aki mer, az nyer – Bella
  • Sárközy István: Pettyes – Annus
  • Eugène Scribe: Vihar egy pohár vízben – Udvarhölgy
  • Neil Simon: A napsugár fiúk – Ápolónő
  • Johann Strauss d. J.–Obernyik Károly: Bécsi diákok – Kiszolgálólány
  • Szántó ArmandSzécsén Mihály: Két férfi az ágy alatt – Lizaveta
  • Kurt Weill: Happy end – Jackie
  • Zágon István: Hyppolit, a lakáj – Terka

Kabaréösszeállítások

  • Latabár Kálmán vidám estje (1954)
  • Mindent egy helyen (1960)
  • Fiatalok és öregek (1961)
  • Már egyszer tetszett (1961)
  • Budapest 11 óra (1961)
  • Bohózat-album (1962)
  • Vigyázat, utánozzák! (1962)
  • Vidám kínpad (1962)
  • Kimegyünk az életbe (1963)
  • Nem politizálunk! (1963)
  • Nem félünk a tv-től (1963)
  • Róna Tibor: Több nyelven beszélünk (1964)
  • Ez van! (1964)
  • Ez van nyáron (1964)
  • Róna Tibor: Kicsi vagy kocsi? Népesedési kabaré (1965)
  • Nehéz a választás (1965)
  • Made in Hungary (1966)
  • És mi ebből a tanulság? (1966)
  • Álom az államban (1967)
  • Húszon innen – tízen túl (1967)
  • Róna Tibor–Litványi Károly–Romhányi József: És mi lesz holnap? (1970)
  • Pénz beszél (1971)
  • Kiskapu (1972)
  • Mesebeszéd (1974)
  • Él még a kabaré?! (1975)
  • Lehetünk őszinték? (1976)
  • Észnél legyünk! (1977)
  • Micsoda cirkusz (1978)
  • Dobogón vagyunk (1979)
  • Meddig lehet elmenni? (1981)
  • Szovjet kabaré (1982)
  • Romhányi József: A rímfaragó (1984)
  • Ki van odafenn? (1986)

Filmjei

  • Színészek a porondon (1963, tv)
  • Háry János (1965)
  • Csárdáskirálynő (1971, nyugatnémet–osztrák–magyar)
  • Maya (1979, tv)
  • Két férfi az ágy alatt (1983, tv)
  • Az áldozat visszatér (1984, tv)

Jegyzetek

  1. a b Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  2. http://www.napkut.hu/naput_1999/1999_10/076.htm
  3. Egyes forrásokban: 1930.

Források

  • Thúry Éva = Napkút 1999. 10. szám
  • Szirtes György: Színházaim a pesti Broadwayn. [2., átd. kiad.] Budapest, 2005. PolgART Könyvkiadó. ISBN 9639306843
Sablon:Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának növendékei
Almássy Gizi · Andresz Vilmos · Babochay Erzsébet · Bajka Pál · Balázs János · Baranyi László · Bárdi Ilona · Berczy Géza · Bókay Ferenc · Csathó (Csukássy) Iza · Dávid Kiss Ferenc · Deák Rózsa · Erdős Ilona · Fáy Béla · Fehér Lili · Fekete Tibor · Fellegi Teri · Fodor Zsóka · Gajáry Márta · Gál Dezső · Gárdonyi László · Gordon Zita · Görbe János · Götz Erzsi · Gyenes Magda · Gyergyai István · Gyukár Tibor · Gyulay Károly · Hajmássy Miklós · Herczeg Zsolt · Hidvégi Elek · Hofi Géza · Hollós Bora · Horváth Ottó · Irsai Dalma (Kisary Ilona) · Jászonyi Ria · Jósa István · Kádár Margit · Kalapos László · Kalmár Rozália · Karátson Piri · Karizs Béla · Károlyi Vilmos · Keller Erna · Klapka György · Komlós András · Komlós Juci · Kondor Ibolyka · Kondra Irén · Kormos Lajos · Kornay Mariann · Kosaras Vilmos · Lejtényi Éva · Lenkey Józsa · Lontai István · Losonczy Ariel · Lóth Ila · Lukács József · Lux Margit · Major Ida · Majoros Júlia · Máriáss József · Mátray József · Megyery Sári · Mezey Lajos · Mezey Mária · Mécs Károly · Mihók Éva · Mikes Anna · Nagy László · Németh József · Olasz János · Ormos Béla · Palotai Tibor · Pataky Miklós · Péchy Erzsi · Peti Sándor · Pethes Margit · Péva Ibolya · Ráday Imre · Rátonyi Róbert · Regős Pál · Rónai Egon · Rózsahegyi Marika · Sas József · Sebestyén Éva · Simon Jolán · Soltész Anni · Somfai Éva · Somorjai Éva · Spányik Éva · Szabó Ferenc · Szabó Ferenc László · Szeless Eta · Szentiványi Béla · Szilágyi Szabó Eszter · Sztankay István · Szuhay Balázs · Tamási Eszter · Tassi Béla · Thúry Éva · Ugrin József · Váradi Hédi · Várnagy Katalin · Zana József · Wagner Gertrúd
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Nemzetközi katalógusok