Ulpius-ház Könyvkiadó

Ulpius-ház Könyvkiadó
SzékhelyBudapest
Alapítva1998
Megszűnt2016
AlapítóKepets András
Ország Magyarország
Műfajszépirodalom, szórakoztató irodalom
A(z) Ulpius-ház Könyvkiadó weboldala

Az Ulpius-ház Könyvkiadó budapesti székhelyű magyar könyvkiadó, melyet 1998-ban hozott létre Kepets András. 2016-ban felszámolás alá került.[1]

Története

A kiadó nevét Szerb Antal Utas és holdvilág című kötete ihlette. Az első kiadott könyvük Mark Twain Puddingfejű Wilson című műve volt.

2002-ben elnyerte az Év kiadója címet.

Működése

A kiadó a piaci viszonyokat vette figyelembe, korábban főként nagy sikerű külföldi regények fordításaival vált ismertté, később azonban magyar szerzőket is elkezdett kiadni. A magyar szerzőkkel a kiadó hosszú távú, öt-nyolcéves szerződést kötött. Kepets András szerint a kiadó számára a nagy sikerű bestsellerek tették lehetővé, hogy a kisebb számú olvasóközönséget vonzó igazi szépirodalmi műveket is ki tudják adni.

Évente átlagosan 60 új könyvet jelentettek meg.

2015. március 17-én a kiadó csődvédelmet kért. Az okok között volt a könyvpiacot sújtó válság, illetve a kiadó túl gyors ütemű terjeszkedése.[2]

Válogatott magyar szerzők

Nobel-díjas szerzők

Jegyzetek

  1. Építkezés az Ulpius-ház romjain. Magyar Nemzet. (Hozzáférés: 2020. december 19.)
  2. Csődbe menekült az Ulpius-ház. HVG, 2015. március 17. (Hozzáférés: 2015. március 18.)

Források

  • Arccal a kortársaknak (Kepets András, az Ulpius-ház igazgatója). Magyar Narancs, 2004. október 14. (Hozzáférés: 2012. november 19.)
  • Egy, huszonkettő, negyvenöt: Interjú Kepets Andrással, az Év Könyvkiadója, az Ulpius-ház vezetőjével. Hetek, 2002. június 7. (Hozzáférés: 2012. november 19.)
  • Rólunk. Ulpius-ház. [2012. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 19.)
  • Az Ulpius a szeretet pártján áll - Kepets András kiadóvezető. Origo, 2003. április 24. (Hozzáférés: 2012. november 19.)
  • Utas és könyvvilág. FN24, 2007. május 15. (Hozzáférés: 2012. november 9.)[halott link]