V. Assur-nirári

V. Assur-nirári

Asszíria királya
Uralkodási ideje
i. e. 755/753 i. e. 746
ElődjeIII. Assur-dán
UtódjaIII. Tukulti-apil-ésarra
Életrajzi adatok
Születetti. e. 8. század
Elhunyti. e. 746
ÉdesapjaIII. Adad-nirári
Testvére(i)
Sablon • Wikidata • Segítség

V. Assur-nirári (ur. i. e. 755/753–746) asszír király, IV. Sulmánu-asarídu és III. Assur-dán öcsse, III. Adad-nirári fia.

Élete

Hosszú polgárháborús időszak végén, az újasszír kor hatalmi mélypontján vette át a trónt ismeretlen körülmények közt bátyjától. Ekkor még mindig Samsi-ilu volt a hadsereg főparancsnoka, akinek hatalma jóval nagyobb volt a királyénál. Az asszír hadsereg azonban a több évtizedes belső viszály után gyenge volt, Assur-nirári az uralkodásának első négy évében „országában maradt” (vagyis nem vezetett sehová hadjáratot), ami egy asszír uralkodó esetén kivételes. A következő két évben északkeleti irányban egészen a Kaszpi-tengerig hatolt, Namri (a mai Namar) településig jutott. Ezek a hadjáratai nem elégítették ki a katonai arisztokráciát, mivel sokkal inkább az urartui fenyegetés elleni fellépést, vagy Babilon meghódítását látták volna szívesen. De a kereskedelemben érdekelt rétegek sem voltak elégedettek, akik a szíriai városkirályságok elfoglalását és a Földközi-tengerhez jutást preferálták volna. I. e. 746-ban lázadás tört ki, amelynek vezetője Tukulti-apil-ésarra volt, aki hamarosan el is foglalta a trónt.

Tukulti-apil-ésarra lehetett akár a testvére is Assur-nirárinak, bár nem valószínű, hogy a későbbi felirataiban, amikor III. Adad-nirárit jelölte meg apjaként, igazat mondott. Az is elképzelhető, hogy Assur-nirári fia, de sokkal valószínűbb, hogy a katonai arisztokrácia egy képviselője, talán Samsi-ilu utódja volt.

Források

  • Világtörténet tíz kötetben, Kossuth Kiadó, 1967. 509–510. o. I. M. Gyjakonov: Urartu és Transzkaukázia, a kimmerek és szkíták
  • Világtörténet tíz kötetben, Kossuth Kiadó, 1967. 531. o. I. M. Gyjakonov: Asszíria
  • Encyclopædia Britannica
  • Stephen Bertram: Handbook to Life in Ancient Mesopotamia, Oxford University Press, 2003. 103. o. ISBN 978-019-518364-1


Előző uralkodó:
III. Assur-dán
Asszíria királya
i. e. 755/753 – i. e. 746
Következő uralkodó:
III. Tukulti-apil-ésarra
Sablon:Asszír királyok
  • m
  • v
  • sz
asszír archaikum
Ikunum • Tudija • Adamu • Janki • Szuhlamu • Harharu • Mandaru • Imszu • Harsu • Didanu • Hana • Zuabu • Nuabu • Abazu • Belu • Azarah • Uspia • Apiasal • Hale • Samani • Hajani • Ilu-Mer • Jakmeszi • Jakmeni • Jazkur-ilu • Ila-kabkabi • Aminu • Szulili • Kikkija • Akija • I. Puzur-Assur • Salim-ahum • Ilu-súma • I. Érisum
óasszír kor
I. Érisum • Ikúnum • I. SarrukínII. Puzur-Assur • Narám-Szín • II. Érisum • I. Samsi-AdadI. Ismé-Dagan • Aszínum • Puzur-Szín • Mut-Askur • Rímú-… • Assur-dugul • Assur-apla-idi • Nászir-Szín • Szín-namir • Ibqi-Istár • Adad-szalulu • Adaszi • Bélu-báni • Libaia • I. Sarma-Adad • Iptar-Szín • Bazaia • Lullaia • Su-Ninua • II. Sarma-Adad • III. Érisum • II. Samsi-Adad • II. Ismé-Dagan • III. Samsi-Adad • I. Assur-nirári • III. Puzur-Assur • I. Enlil-nászir • Nur-ili • Assur-saduni • I. Assur-rabi • I. Assur-nádin-ahhé • II. Enlil-nászir • II. Assur-nirári • Assur-bél-nisesu • Assur-rím-nisesu • II. Assur-nádin-ahhé
középasszír kor
I. Eríba-Adad • I. Assur-uballit • Enlil-nirári • Árik-dén-ili • I. Adad-niráriI. Sulmánu-asaríduI. Tukulti-Ninurta • Assur-nádin-apli • III. Assur-nirári • Enlil-kudurri-uszur • Ninurta-apal-Ékur • I. Assur-dán • Ninurta-Tukulti-Assur • Mutakkil-nuszku • I. Assur-rés-isi • I. Tukulti-apil-ésarra • Asarídu-apal-Ékur • Assur-Bél-kala • II. Eríba-Adad • IV. Samsi-Adad • I. Assur-nászir-apli • II. Sulmánu-asarídu • IV. Assur-nirári • II. Assur-rabi • II. Assur-rés-isi • II. Tukulti-apil-ésarra • II. Assur-dán
újasszír kor
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap